A turista, turizmus, természetjárók, természet barátok

Turizmus fogalma

Igaz nem vagyok írói tehetséggel megáldva, de arra gondoltam, hogy pár gondoltomat megosztom az oldalamra tévedt, talán kis érdeklődéssel itt járó látogatóval. Mit is takarhat ez a turista kifejezés, napjainkban mit jelenthet. Úgy érzem, hogy nagyon tágul a turizmus fogalom által mamár elfogadottan körbeírható tevékenységek száma. Ezzel együtt az eredeti érték, a mögöttes tartalom feledésbe merül. Mostanában már mindenki turista. Turista az, aki kimegy egy "turista-paradicsomba" eltölti ott a napját a "szabadban". Az is turista, aki Görögországot választva a tengerparton sütkérezik. Szintén turistának számít aki egy Wellness szállóban keres menedéket a rohanó világunkban. Miért kell mindenezekre a turizmus kifejezést használni. Keressünk úgy megfelelő kifejezét nekik, vagy egyszerűen használjuk a korábban ismert fogalmakat ezekre a tevékenységekre. Ezt az egész felfordulást köszönjük meg az ENSZ-nek, ami 1954-ben a "Homo turisticus" fogalmát így határozta meg: "turistának számít bárki fajra, nemre, nyelvre, vallásra való tekintet nélkül, aki állandó lakhelyétől más területre távozik és ott az év 12 hónapjából legalább 24 órát és legtöbb 6 hónapot tartózkodik természetjárás, üdülés, sportolás, gyógykezelés, családi látogatás, művelődés, zarándoklás céljából."

Mi is a turizmus?

Én úgy gondolom, hogy a turista kifejezés, mint a turizmust művelő ember megnevezésére kell, hogy szolgáljon. Ebben az értelemben a turizmust a természetjárók, természet barátok művelik a kapott örökségünk tiszteletben tartásával, a természet megóvásával. Turizmusnak maradjon meg az a pár ember tevékenysége, akik próbálják a kölcsönbe kapott ajándékot megóvni, hogy később születendő embertársainknak is legyen lehetősége megismerni a természetet. Ez nagyon komolyan hangzik, de azt gondolom, hogy kicsit komolyabban is kellene venni ezt az egész ügyet, mert amíg az emberek azt gondolják, sőt büszén hirdetik is, hogy túrázni voltak, azt gondoljak, hogy egészségesen élnek. És a végén rájönnek, hogy ez sem segített, ugyanúgy megbetegedtek, semmi értelme nem volt.

A következőkben próbálom összeszedni azokat a tevékenységeket, amikre valamilyen turizmus bélyegét sütik, és amivel az azon résztvevő turistává válik. Remélem sikerül úgy leírnom a gondolataimat, hogy mások is felfedezzék a különbséget, vagy legalább másképp értékeljék, ha az hallják valaki turista, és a turizmusban éli ki magát.

Nagyon nehéz olyan embereknek átadni azt, hogy mi is a turizmus, akik kívülállóként látják, és csak teljesítményként fogják fel azt amit a természetjáró tesz. Talán legjobban a turista tízparancsolata és az erdő fohásza írja le ezeket. Azért mégis megpróbálom röviden összefogni, számomra mit takar a turista fogalma. A turista szereti a természetet, óvja azt, és igyekszik minnél kevesebb kárt okozni a jelenlétével. Tehát nem uralni akarja, hanem csak az értékeit élvezni. A turista kulturember marad a természetben is, és turistaként viselkedik, úgy hogy ezzel turistaság ügyének kedvezzen. A megfelelő viselkedésen kívül, az öltözködés szinvonalát tartja akkor is, ha egyedül van az erdő mélyén. A turista úton közlekedik és a mások által készített, vagy a természet értékeit nem rongálja, esetleg segít a helyreállításban, de legalábbis informálja az esetleges tapasztalatairól sporttársait. Sport tevékenységnek számít a túrázás, így az esetleges segítségnyujtás más túrázóknak elvárható. Az erdő tisztán tartása, a tűz rakásának a tilalma, a szemetelés mellőzése alapvető tilalmak, amelyeket a legszigorúbban betart egy turista.

Kiránduló

A tevékenység alapján a kirándulónak nevezhető formáció áll a legközelebb a turistához. Általában szintén a természetben keresnek menedéket. Azonban van pár olyan elítélendű tulajdonságuk, ami miatt nem kerületnek az általam felállított turista körbe. Ilyen okok, hogy álltalában nagy csoportban közlekednek, ezzel nagy zajt okozva, megzavarva az állatokat, a természet csendjét, így más túrázók pihenését. Másik csoportjuk autóval akar minnél közelebb kerülni a természeti kincsekhez, ezzel károsítja a környezetet, és visszafordíthatatlan folyamatokat indíthatnak el. Gondolok itt arra, hogy ha ő behajtott, akkor én sem állok meg ilyen távol. Ez a csoport jólk felismerhető, hogy ülnek az autójuktól 1 méterre, a nyitott kocsiból szól a zene, és egy pokrócon ülve eszik az előre csomagolt szendvicseiket. Aminek a csomagolása természetesen a pihenő közelében landol.

Lovas-, quad- és motoros kirándulók

Ezek a gépesített századok egyre mélyebben járják a turista ösvényeket, mert ugye milyen jó a természetben járni és szép "érintetlen" helyekre eljutni. Egyébként az egyre mélyebben úgy is igaz, hogy a kedves utazók felszántják az gyalogos ösvényeket, így egy kis eső után is választás elé állítják a gyalogos turistát: vagy letérsz az ösvényről, vagy a sárban kell haladnod. Egyik megoldás sem szívderítő. Ez egy megoldatlan és kezeletlen állapot, amire hamarosan megoldást kell találni, mert sokáig nem fog menni az a természet károsítás, amit végeznek.


Egyéb túra , turista tudnivalók

A turista tízparancsolata.
Túra-, turistajelzések. Turista induló csomag. Turista térkép jelzések.
Turista térkép jelzések, kis összefoglaló térkép olvasáshoz.
Túrázással kapcsolatos weboldalak gyüjteménye.
Turistaház, kulcsosház, szálláshely - saját tapasztalaim
Az erdő fohásza - A turizmus alapja
Turista mozgalmak, jelvényszerző túramozgalom kiírások
Várak, vár látogatás túra
Hungary Card, Magyarországi turizmus kártya, saját tapasztalok, és felhasználás
Kisvasút, erdei vasút tapasztalataim
Turista hírek, információk
Turista. A kifejezés mit takar?
Magyarorszag terkep