A túra útvonala:
Répáshuta
-
Kőbalta tanösvény -
Kis-hajtás
-
Katalin-völgy -
Kis-Pazsag-lápa -
Gárdony
-
Fehér-kút
-
Derecske
-
Tebepuszta
-
Balla-völgy
-
Balla-barlang -
Kőbalta tanösvény -
Répáshuta
Bükkszentkereszten töltöttük a szombat estét, majd vasárnap "hazafelé" tartva megálltunk a közeli Répáshután, és mivel az idő kedvezett, így egy rövid sétát is tettünk a környéken.
Megérkeztünk autóval Répáshutára. A busz végállomásánál tudtunk parkolni, így itt megálltunk, és innen indultunk el. A Kőbalta-tanösvény itt található állomása jó kiindulási pontnk bizonyult. Itt már fel is tudtunk menni az erdő szélére a falu felé. Maga az ösvény nem túl hosszú, és viszonylag jól rendben van tartva. Persze a motorosok néhol összetörtén az egyébként felázott talajt, így pár helyen kerülgetni kellett a sarat és pocsolyákat. Talán 1 km után jobbra a hegynek fordultunk a
A korábbi esőzések nyomait erre is jócskán megtaláltuk, néha az erdei úton haladó ösvényt 5-10m-re is el kellett kerülni, ahogy az erdőben járó autók is tették, ezzel dagasztva tovább a sarat. Mint kiderült egy olyan turista ösvényt választottunk, amelyet nem sokan jártak be az elmúlt időszakban. Szerencsére az aljnövényzet még nem nőtte be. A
Az út vége felé, mielőtt elérjuk a keresztező Pazsag-völgyet érdemes inkább a kiszáradt patak medrét választanunk lefelé menet, mert felette jócskán leszűkül az ösvény, és ha leomlik, vagy lecsúszunk igaz csak 0,5m-t esünk, de a kövekkel kirakott patakmederbe érkezve kitörhetjük a bokánk. Aki azt gondolja, hogy nehéz a szakasz, az téved, csak azért írtam, mert érdemes vigyázni. Nagyon csendes, és szép a táj, kár, hogy a meder nincs kitakarítva, ezt sajnos tudom, hogy nehéz bevállalni, de tényleg szép helyet lehetne itt kialakítani. A patak egyébként ki volt száradva, de nyomokban felfedezhető volt, hogy a korábbi nagy esőzések során, ha nem is a patak maga, de az esővíz biztokba vette. Ezt különösen a végére érkezve tapasztaltunk meg.
A Pazsag-völgybe a korábbi mederból kimosott köveken és homokon keresztül juthattunk le még mindig a
Szerencsésen átjutottunk a túlsó partra, itt megálltunk, hogy szerény reggelinket elfogyasszuk. A
A Derecske-lápa el%ször egy kissé benőtt aljnövényzetű területen haladt át szinte emelkedés nélkül, majd lassan megérkezett egy kiszáradt patakmeder mellett futó domboldalhoz. Az utunk a
Mint a hordalékból is látszik, széles, erős folyam hordhadta le a köveket és fákat. Ezt biztosan nem tudtuk volna átugrani, itt már bele kellett volna lépni a mederbe az áthaladáshoz. Ezzel a
Helyenként az úton is hömpölygött a víz, de zavaró nem volt. A hegyről lefolyó víz volt, szinte kristálytiszta, persze inni azért nem ittunk belőle. Néhol a domboldalról az erdő sűrűjéből tört elő keresztezve az utunkat, majd megfelelő helyet találva a patak víztömegét növelve eltűnt a túloldalon. Szerintem ez a "látványosság" is az esőzéseknek volt "köszönhető". A sétánk közben közelben fészkelő vadkacsát is láttunk, de csak távolról tudtam már elkapni, mert elszállt. Hápogott elég halgosan, így jelezve a többieknek, hogy nem bújanak el&x337; miattunk. Vízesés hangjaira lettünk figyelmesek, persze a térkének hiába néztük nem találtuk, de csodálkoztunk is, mert szinte sík terepen vezetett az utunk egy lassan kiszélesedő tisztás közepén.
Meg is találtuk a hang forrását, valóban egy kis vízesés volt. Az persze látszott rajta, hogy nem túl régen teremhetett. Tovább haladva találtuk meg az okát, amiért kialakult. A Tebe-réten víz állt, valószínőleg nem volt képes a nagy vízhozamot elvezetni a patak, ezért megállt ezen a sík terepen a víz, és egy tavat formázott meg. Az ebből a tóbol kiáramló víz átömlött a jobbra az erdőbe vezető úton, és ez a folyam alakult vízeséssé. Aztán lehet, hogy nem igaz, és a "tó" sokszor, vagy legalábbis elég gyakran létezik, de nekem úgy tűnt, hogy egy átmeneti jelenség. Nagyon szép volt, persze az idő is kedvezett, hogy ilyen szépnek mutatta magát a természet. A
A kereszteződésnél kerítéssel találkoztunk, ennek mentén kellett balra fordulnunk. A terület egy "Fokozottan védett területet" vett körbe. Pontos funkcióját sajnos nem ismerjük. Az utunk innentő újra az erdőbe vezetett. Az úton addig végig vízfolyás volt tapasztalható a Répáshutáról induló kis patak mentén. Ezzel a Balla-völgybe jutottunk. Megkockáztatom, hogy a Balla-patak folydogál az út mentén. Az utunk egy hídon keresztül áthaladt a patakon. Az út mindkét oldalán sziklafalak, vízmosások, és a patak mutatott be egy-egy természeti művet. Aki csak egy rövid sétára vállalkozik, az is könnyen megteheti, hogy ezt a részt megnézze, mert a településtől már csak vagy 2km-re talalható.
Szóval a kb. 2-3km megtétele után vissza is értünk a település szélére. A
A