A zempléni Rákóczi túra induló állomásának Füzért választottuk. Miskolcra mentünk ki egy korán reggel induló vonathoz. Kb. 7 órakkor indult a vonat, amellyel Sátoraljaújhelyre kellett utaznunk. A vonaton rossz helyre szálltunk, az első kocsik egyikébe, így Szerencsen át kellett szállnunk az utolsó 3 kocsi egyikébe, mert mi kaptunk új mozdonyt, amivel tovább mentünk. Sátoraljaújhelyre érkezve volt kb 1 óránk, addig megnéztük a várost. A 10:20-as VOLÁN busszal aztán Füzérre indultunk.
Délre érkeztünk meg a túra kiinduló állomására. A 3 napra felkészülve mindketten nagy hátizsákkal jöttünk, így egy 50l-es és egy 60l zsák volt a hátunkon. Ezzel a plusz ~10kg-val a Kék-túra bélyegző hiányában a helyi polgármesteri hivatalban kértünk a füzetünkbe igazolást, majd elindultunk a várba. Elég szokatlan, és nehéz volt a pakkunk, így lassan haladtunk csak. Az út során tapasztaltuk, hogy a szezon végét kihasználva felújításokat végeznek a vár aljában.
A várba vezető út egyre nagyobb próbatétel elé állítja a látogatót. Néhol padlóból készített lépcső, de pár helyen csak a viszonylag lépcsőzetesen kialakított sziklán kell felfelé haladni. Ezeken most is csordogált víz, így gondolom egy olvadás-fagyás után nehéz lehet feljutni. Felértünk a várhoz, de sajnos zárva találtuk a kaput. A kapura kihelyezett tájékoztató szerint felhívtuk a kulcsok örzőjét, akik szerencsére csak pár méterrel alattuk tevékenykedtek a felújításnál.
Kicsit megpihentünk, és a kilátásban gyönyörködtünk. A várba jutva azt tapasztaltuk, hogy folyik a vár rendbetétele, és felújítása. Mint a hölgy elmesélte meg szeretnék a várat annyira építeni, hogy kisebb vendéglátásra is alkalmas legyen. Egyelőre a bejárat feletti bástya és a gondolom imahelynek használatos épületrészt találtuk fedettnek. Sok új dolgot tudtunk meg a várról, és vásároltunk pár képeslapot. Aki itt jár, az megtudhatja, hogy itt őrizte Berényi Péter a Magyar Szent Koronát 1526-1527-ben.
A várban körbenéztünk, majd a viszonylag késői időpontra való tekintettel utunkra indultunk. A lefelé ereszkedés könnyebb volt, mint felmászni, de sejtettük, hogy estére a szokatlan súly megteszi a hatását. A faluba érve a
Az első kilométerek nagyon fárasztóak voltak, valamint alaposan kijött rajtunk az, hogy reggel óta utaztunk. Az út nem volt különösebben nehéz. A település mellett vezetett az utunk fel egy dombra, ahonnan a köd ellenére remek kilátás nyílt a várra és Füzérre. Ezután a kamáslit felkötöttük, és bevetettük magunk az erdőbe. Széles erdei utakon haladt az ösvényünk, néha betévedve az erdőbe, hogy pár kanyart így rövidítsen le.
A térképen a
Ide megérkezve, rögtön a Hollóházi Porcelángyár és a mellette található porcelán múzeumhoz érkeztünk. Sajnos úgy néz ki, hogy a kiírás ellenére november 1 után zárva tart a múzeum. Kicsit rendbe szedtük magunkat, ami esetünkben azt jelentette, hogy a sarat lekapartuk a cipőről és a kamásliról. Ezután érdeklődve a múzeum iránt bementünk a minta boltba, ahol rögtön a gyár portájára irányítottak bennünket a Kék-túra pecséthez. Miután az igazolást megejtettük, elindultunk a szállásunk megkeresésére. Szerencsére csak a főutat követve kellett haladnunk, és könnyen megtaláltuk.
Egy másnap hajnalban készült felvétel van csak a birtokomban a szállásról. A kis ház valamikor nyárikonyhaként üzemelhetett, most egy kisebb és egy nagyobb szobát, egy kis fürdőt és egy nagy konyhából áll. A háziak kedvesek voltak, jól befűtötték a helyiséget. Jó volt végre leülni. Mivel megéheztünk, így ettünk is egyet. Ekkor jött ki rajtunk a fáradság. Így terveinkkel ellentétben, csak a fürdőig jutottunk el, majd aludni tértünk, hogy a másnapi korai ébredést jól bírjuk.