Túra leírások

/Túra, túrázás

Jelvényszerző túramozgalom leírások

Túra tájegység: Egyéb

Gödöllõi Kék jelvényszerző túra mozgalom leírása

Gödöllői kék

A túráról

A Gödöllői kék elnevezésű jelvényszerző túra mintegy 20 km hosszan kanyarog a Gödöllői-dombság lankáin. Az egyik vége a csodálatos gödöllői József Főherceg Arborétum közelében található Gödöllő Állami telepek vasúti megállónál, a másik vége pedig Bagon, szintén a vasúti megállónál van.


Ki és miért járja végig a Gödöllői kék útvonalát?

A túrát gyakorlatilag bárkinek ajánljuk, hiszen az útvonal nem túl nagy hossza és a terep miatt ahhoz társuló viszonylag csekély szintemelkedés miatt akárki könnyedén végigjárhatja egy nap alatt. A túra mindkét végpontja kiválóan megközelíthető a Budapest-Keleti pályaudvar és Hatvan között sűrűn közlekedő személyvonatokkal. A túra célja, hogy kellemes hétvégi programot biztosítson családoknak, baráti társaságoknak, természetbarát és turista egyesületeknek, vagy akár egyéneknek, miközben felfedezik a Gödöllői-dombság eddig jobbára ismeretlen szépségeit.

Technikai információk

A túrára érdemes magunkkal vinni a Gödöllői-dombság turistatérképét, mely a Magyar Természetbarát Szövetség kiadásában jelent meg 1996-ban. Sajnos azóta nem jelent meg újabb térkép a területről, de a jelenlegi is viszonylag jól használható. A baloldali menüből letölthető útvonalleírás segítségével pedig biztonságosan végigkövethető az útvonal.

A teljesítés igazolása

A letölthető igazolólapon található kérdésekre kell válaszolni, majd azt a

Az igazoló lap letöltése. godolloikek.doc

Gethe László 2117 Isaszeg, Április 6. u. 70.

címre elküldeni a díjazás aktuális árának, 300 Ft-nak társaságában (vagy 200 Ft + saját névre címzett és felbélyegzett válaszboríték). A válaszok kiértékelése után azonnal küldjük a jól megérdemelt díjazást, azaz a kitűzőt és oklevelet minden teljesítőnek. Ha többen egyszerre teljesítették a túrát, és közös címre szeretnék kapni a díjazást (pl. turista egyesületek), akkor elegendő egy lapot kitölteni a válaszokkal, csak a személyi adatokat kell külön-külön megadni.

További információ

Bármilyen felmerülő kérdés esetén érdeklődni lehet Gethe Lászlónál a

gethe.laszlo@c2.hu

e-mail címen, vagy a 30/5241277 telefonszámon.

Szép élményeket és jó túrázást kívánunk!

Az útvonal leírása:

A túrára vigyünk magunkkal elegendő folyadékot, mivel útközben sem vízvételi, sem vásárlási lehetőséget nem találunk! Túránkat Gödöllő-Állami telepek vasúti megállóhelyen kezdjük (a műúthoz közelebbi peronról, annak kijáratánál). A rövid, 10 m-es bekötőúton kiérünk a forgalmas Gödöllő -- Isaszeg műútra, ahol a P+ balra, mi viszont a K sávval jobbra fordulunk. 810 métert teszünk meg az Arborétum bekötőútjáig, ami Gödöllő irányába haladva a 2. buszmegálló előtt található. Jobbra fordulva fénysorompónál keresztezzük a Budapest-Miskolc vasútvonalat, és 290 méter után elérjük túránk 1. ellenőrzőpontját, az Arborétum bejáratát.
Tovább haladunk felfelé a kövesúton, majd 830 m után az emelkedő végére érve jobbra fordulunk. Az erdő sarkánál, vagyis az első balra ágazó úton (360 m múlva) balra letérünk az erdő szélén vezető földútra. Ez levezet minket a Király útra (430 m), melyen jobbra fordulunk. 490 m megtételével csatlakozik jobbról a gázvezeték nyomvonala, így most már annak meglehetősen széles nyiladékában gyalogolunk (2. ellenőrzőpont).
Keresztezünk egy keskeny műutat (860 m), majd a völgybe leérve, 540 m után, a fenyőcsemetekert sarkánál balra térünk. Hosszasan haladunk (1,67 km) többnyire fiatal akácerdőben, felfelé, mígnem egy kis tisztásnál a fehér pötty jelzéssel balra térünk. Balra, később jobbra ívelő földúton haladunk egyre meredekebben felfelé, mígnem (730 m) a dombtetőre felérve balra fordulunk. Szép cseres-tölgyesben túrázunk és 280 m után egy elágazásban jobbra térünk. Jobbkézről egy vadászházat (350 m) érintve érünk ki a valkói műút mentén álló kőkereszthez (190 m), amely a 3. ellenőrzőpont.
A műúton balra fordulva, majd 50 m után a jobbra kiágazó keskeny aszfaltútra térve folytatódik a kék jelzés. Rövidesen (80 m) balra ágazik a P hsz jelzés, de mi maradunk a műúton. 1,37 km megtételével érjük el burkolt úton a szép tisztást, amely mellett jobb oldalon az erdőben áll az Erzsébet pihenő és a kis vadászház, ami a 4. ellenőrzőpont.
A pihenőből a rétre visszasétálva (40 m) jobbra indulunk el, majd a tisztás végén rögtön balra be az erdőbe (140 m). Itt ágazik el a S, de mi egyenesen haladunk tovább. Az erdőt rövid ideig a bal (1,15 km), majd a jobboldalon váltja fel egy-egy tisztás. A jelzett út egy dombra vezet fel, ahol elvileg egy vadászkunyhónak és a halomsíroknak kéne állnia. Leereszkedünk a dombról, jobboldalt ismét egy rét kezdődik magaslessel (1,02 km), majd az erdőbe érve szekérutunk felkapaszkodik a következő dombra (370 m). Újabb 890 m után az erdőben egyszer csak balra letérünk a jól járható földútról, hogy újabb 90 m múlva találkozhassunk a Z jelzéssel. Itt jobbra tartva 20 méter után visszaérünk az imént elhagyott szekérútra. Azon továbbhaladva 310 m-t érjük el az erdő szélét és az 5. ellenőrzőpontot.
Kiérve az erdőből a szántás szélén teszünk meg 690 métert, tartva eddigi irányunkat. Végül egy elágazásnál balra visszatérünk az erdőbe és 720 m múlva találkozunk klf. fehér síkidom-jelzésekkel. 380 m múlva élesen balra, lefelé fordulunk és hamarosan utunk ismét balra megtörik. 680 m után a fehér síkidomok jobbra térnek. 310 m után mi is élesen jobbra, majd 120 m után élesen balra térve, egy Z-kanyarral ismét megtaláljuk őket. Lefelé haladunk 230 m-t az erdőszélig, ahol jobbra, keskeny ösvényen folytatódik jelzésünk. Átsétálunk a távvezeték alatt (120 m, alatta az ösvényt is be szokták szántani), majd fokozatosan jobbra tarva ismét betérünk egy ligetes erdőfoltba. Ösvényen lefelé ereszkedve 540 m múlva kibukkanunk egy újabb szántás szélére, ahol az ösvény 90 m után kivezet egy viszonylag széles földútra. Ezen az úton érkezünk Bag községbe (220 m), ahol a kettős utcát elérve, annak baloldali, kevésbé forgalmas sávjában haladjunk (az ároktól balra). 950 m megtételével a központba érünk, ahol a járdán balra fordulva áthaladunk az M3-as autópálya felett (250 m). A felüljáróról leérve (190 m), jobbra fordulunk a Tóth Árpád utcába, majd 380 m múlva az első keresztutcában (Jókai utca) balra. Emeletes családi házak között haladunk az utca végéig 260 m-t, ahol jobbra térve ösvényen, majd lépcsősoron ereszkedünk le túránk céljához, Bag vasúti megállóhelyre.