Piliscsaba – Hűvösvölgy OKT 13.szakasz Budai-hegység

Az OKT szakasz hossza: 20,9 km

Az OKT szakasz szintkülönbségi adatai: +529/-541

A 13. OKT szakasz előirányzott időtartama: 6:07 óra

Hűvösvölgy (Gyermekvasút) OKT induló állomás

A szakasz egyik vége a Piliscsabai vasútállomás, úgy döntöttem, hogy a Solymár vasútállomásig mentem ki autóval, mert innen indulva könnyen el lehet a 64-es BKV busszal érni a Hűvösvölgyi kiinduló állomást. Kinéztem a megfelelő járatot, és azzal felmentem a Hűvösvölgyi Gyermekvasútig. Itt megszereztem a bélyegzőt és elindultam az Országos Kéktúra kék sáv jelzésén.

Hűvösvölgy állomásról a sínek alatt átvezető alagúton indultam a kék jelzést követve. Ez a környéken több helyen kiépített járdán, de legalább köves döngölt úton tudunk haladni. Hamar kiérünk a városba és a házak között között kis utcákban sétálunk Máriaremete felé. Elmegyünk a Szeleczky-kápolna mellett, majd érintjük a Máriaremetei kegytemplomot.

Innentől lassan kezdjük elhagyni a lakott települést és kis utcák végén elérjük az Ördög-árok, Remete -szurdokba vezető utat. A Remete-szurdok egy nagyjából 280m tengerszint feletti magasságában folyik időszakosan a Ördög-árok patak. A szurdok nagyjából 1km hosszú a patakmeder mentén. Két oldalt 80-130m magas meredek hegyoldal szorítja közre, nedves, párás és kellemesen hűvös a klímája. A hegyoldalban több karsztvíz formálta barlang található, több fokozottan védett.

Ezután lassan emelkedő út következik, ahogy Nagykovácsi felé indul el az utunk. Közel 400m-es magasságig emelkedünk, útközben találunk egy pár szép kilátást is adó helyet. De hamarosan elérjük Nagykovácsi házait, de az utunk csak a település szélén vezet el. Addig kell a település szélén haladnunk, míg meg nem találjuk a Muflon itató kerthelyiségét, ahol frissíthetjük magunk, és megszerezhetjük a kéktúra pecsétet.

Innen továbbra is lassan emelkedő utunk lesz a Nagy-szénási turistaház romjaihoz, emlékfalához. Innen egy rövid emelkedőt követően felérünk a Nagy-szénásra, ahonnan szép kilátási van. Itt a jelzések gyakran csak kövekre festve lesznek, de elég jól követhető az út.

Innen lassan megkezdjük az ereszkedést Bükkös-árokban már Piliscsaba felé. Csendes, hangulatos, könnyen járható az út., egy kiépített kút, az Erzsébet-kút jelent egy jó tájékozódási pontot. Engem ezen a szakaszon elkapott az eső, így szinte berohantam a lassan lejtő úton Piliscsabáig, a vasútig. Itt mielőtt elérjük az állomást, találhatjuk meg a pecsétet az utca végében.

 

 

 

 

Kapcsolódó, hasonló bejegyzések

Vélemény, hozzászólás?