Térkép jelzések, térkép olvasási segédlet

Próbálom a tehetségemnek megfelelően összeszedni a térképeken lévő jelzéseket és egy rövid magyarázatot adni hozza, mit is jelent. Természetesen ezek megtalálhatóak minden turista térképen, de hátha valakinek segítséget tudok nyújtani az eligazodásban.

Térképen jelzett méretek

  • Méretek ikon
A térkép mérete, pontossága Az itt található képen pl. az látható, hogy 1:40000. Ez azt jelenti, hogy a térképünk 1/40000-ed részére van lekicsinyítve, tehát a térképen 1cm = 40000cm a valóságban, ami 400m. Az alatta lévő ábra pedig a szintemelkedést mutatja be. Az ábrákon látható 20m azt jelzi, hogy a szintjelző vonalak 20m-es szintkülönbséget jeleznek. A közöttük lévő távolságot a rajzra vetítve megkapjuk, hogy az adott részen milyen az út meredeksége. Pl. a domborzati képen 1-el jelzett útvonalon az út meredeksége kb. 20%-os, míg a 2-el jelzett útvonalon csak kb. 8,5%-os.
Km ikon Méretek a térképen Ez a jelzés szemléletesebb, kézzelfoghatóbb módon mutatja meg, hogy a térképen 1-2 km mekkora méretnek felel meg. Ez természetesen a térkép kicsinyítési arányának megfelelően került meghatározásra.
Domborzat ikon Domborzat Ilyen jelzéssel jelzik a domborzat tengerszint feletti magasságot. Az 1 és 2-es számmal jelzett fekete vonalakat a szintemelkedés magyarázatához rajzoltam be. A 200 a képen azt jelzi, hogy a vonal mentén a tengerszint feletti magasság 200m.
Hegycsúcs ikon Hegycsúcs A környék, a hegy kimagasló, legmagasabb pontja. Szinte kivétel nélkül elnevezést is találunk hozzá. A képen látható 804 a csúcs tengerszint feletti magasságát mutatja méterben

Vendéglátás jelzések a térképeken

Étterem ikon Étterem Étterem és vendéglő helyét mutatja a térképen. Olyan hely, ahol meleg étel vásárlására van lehetőség. A büfé nem tartozik bele ebbe a körbe.
Büfé ikon Büfé Büfé és bisztró jellegű helyet mutat a térképen. Ennek megfelelően ital esetlegesen étel kapható a helyen.
Eszpresszó ikon Eszpresszó Eszpresszó és cukrászda, tehát olyan hely, ahol inkább csak ital kapható.
Szálloda ikon Szálloda Szálloda, fogadó, panzió jellegű vendéglátóipari helyiség. Ennek a következménye, hogy egy magasabb színvonalú és árképzésű helyre kell felkészülni.
Turista ház ikon Turista ház Turista ház, kulcsosház, ifjúsági szállás. Ennek megfelelően egy normál felszereltségű és árképzésű épület.
Kemping ikon Kemping Kiépített sátorozási helyet nyújtó létesítmény, esetleg minimálisan kialakított helyiségekkel felszerelve, úgymint: wc, víz, villany, sütési lehetőség.
Sátor ikon Sátor Sátorozási lehetőség. Csak kijelölt helyen szabad sátorozni, és tüzet rakni, ezért fontos ez a jel. Itt nagy valószínűséggel csak a hely adott, semmi komfort fokozata nincs a helynek

Autóval kapcsolatos térképi jelek

Benzinkút ikon Benzinkút Üzemanyag töltő állomás
Szervíz ikon Szerviz Autó javító műhely
Parkoló ikon Parkoló Parkolási lehetőség

Tájékozódási pontok és jelzések

Emlékmű ikon Emlékmű Általában megnevezett emlékmű, így egyértelmű tájékozódási pont.
Esőház ikon Esőház Fedett objektum, ahol eső esetén meghúzhatjuk magunkat. Sajnos némelyik eléggé elhanyagolt állapotban van, esetleg már nem is létezik.
Kápolna ikon Kápolna Tájékozódási pont. Kis méretű épület.
Kastély ikon Kastély Kastély jellegű épület, általában látogatható és megtekinthető
Képoszlop ikon Képoszlop Leírást, tájékozódást segítő képeket, írásokat találhatunk ezen a helyen.
Sír ikon Sír Sír
Kilátó ikon Kilátó Magas építmény, melyről a környék jól belátható.
Magasles ikon Magasles A terepről kimagasló építmény, de leginkább a vadászok számára épített, így csak rövidebb távolságokra lehet ellátni. Nem túl jó tájékozódási pont, mert bármikor megszűnhet, és újat építhetnek új helyen.
Múzeum ikon Múzeum Múzeum helyét mutatja meg. Természetéből adódóan, inkább településeken található meg.
Pihenő ikon Pihenő Általában egy kiépített pihenőhelyet jelez, ahol egy vagy több asztal paddal és a legtöbb esetben kiépített tűzrakóhelyet jelent.
Rom ikon Rom Valamilyen épület észlelhető maradványait találhatjuk meg ilyen helyen. Nagyobb méretek és fontosság esetén névvel ellátott helyekről van szó.
Tábla ikon Eligazító tábla Sajnálatos módon kevés helyen fellelhető tereptárgy. Fontosabb útvonalak kereszteződésében találhatjuk meg és rajta fontosabb célállomások iránya, távolsága, a követendő jelzés és a túra időszükséglete található
Templom ikon Templom Turisztikai és vallási szerepe mellett, nagyon fontos tereptárgy lehet a tájékozódásban a mérete miatt.
Torony ikon Torony, magas épület Magas, jellemzően hosszúkás épület, ami távolról is jól látható, így tájékozódási pontnak használható.
Vadetető ikon Vadetető Kihelyezett vadetető. Azért fontos a szerepe, mert ennek a környékén nagyobb eséllyel találkozhatunk vadon élő állatokkal.
Vár ikon Vár Vár jellegű építmény. Szinte mindig a környék legszebb helyén található és a lehetőségek szerint a legmagasabb ponton, így a kilátás is innen a legszebb.
Vár rom ikon Vár rom Romos állapotú vár jelzésére szolgáló jel.

Természetes képződmények, tájékozódási pontok a térképen

Barlang ikon Barlang, üreg Barlang, üreg, mélyedés. Nagyon szép és érdekes látványosság.
Sziklák ikon Szikla Önállóan álló jó tájékozódási pontot adó szikla.
Sziklafal ikon Szikla fal Meredek szikla fal. Képzettség és megfelelő felszerelések nélkül nem járható.
Fa ikon Fa Magányos álló, vagy különleges fa jelzése.
Védett fa ikon Védett fa Védelem alatt álló fa. Lehet a különlegessége, vagy kora, ami miatt védetté lett nyilvánítva.