Címke: budai-hegység

Paprikás-patak vízesés, solymári vár

Paprikás-patak vízesés, solymári vár

Solymárra utaztunk, hogy az Alsó-Jegenye völgyet járjuk végig és meglátogassuk a Solymári várat. Egy rövid körtúra a völgyben, kis szintemelkedéssel a vár környékén.

A túra hossza: 5.6km

A túra szintemelkedés: 90m

A túra nehézsége: könnyű túra, akár kisgyerekkel is bejárható. Zöld sáv turista jelzés Piros sáv turista jelzés Sárga sáv turista jelzés Kék sáv turista jelzés

Az Alsó-Jegenye völgy, a Paprikás-patak mentén

Mi autóval mentünk ki Solymárra, így a Hidegkúti út végén Solymár elején található Shell kút után az út mellett tudtunk megállni. Kicsit visszasétálva találhatjuk meg a jobb oldali házak után a kis utcát, ahonnan levezet az út a völgybe.

Erdei a túra, földút van végig, viszonylag széles és jól kitaposott, így elvileg babakocsival és biciklivel is járható a jelentős része. Néha persze át kell segíteni a gyereket és biciklijét bizonyos szakaszokon. Bár nem túl nehéz a terep, cipővel és ruházattal úgy kell készülni, hogy főként eső után találkozhatunk sáros szakasszal.

Rögtön a túra elején le kell ereszkednünk kicsit a Paprikás-patak szintjére, hamar el is érjük a patakot, amin több fából ácsolt híd vezet át. Itt a Sárga sáv turista jelzés és a kék mária jelzést láthatjuk a fákon. A patak nagyon tiszta vizű, de ottjártunkkor nem volt túl sebes és bővizű, bár belegondolva, valószínűleg ő is besegített a völgy kialakításába.

A Les-hegyet és a Felső-patak-hegyet kerüljük meg az utat követve, hol közvetlenül a patak mentén, hol kicsit felé emelkedik az út. Olyan 800m sétát követően az egyik ilyen emelkedő közelében találhatjuk a túra egyik nevezetességét a Paprikás-patak-vízesést, ami a Budai-hegység legnagyobb vízesése. Ez a kb. 3-5m magas vízesés tetejéhez egy falépcső vezet le, de tovább haladva és leereszkedve a dombról szemből is megcsodálhatjuk a leömlő vizet.

Tovább haladva jobbra, egy magas, de gyerekek számára is mászható homokkő falat találunk, itt padokat is találunk, ahol kis pihenőt tehetünk. Után még egy kisebb, hasonló fal mellett is elhaladunk. Közben lassan újra visszatérünk a patak szintjére, míg a fahídon átkelve, egy újabb pihenésre hívogató részre érünk, ahonnan már felfedezhetjük a patak bal partján a kiépített Rózsika-forrást, ami bár nagy és szépen kialakított, de sajnos a vize nem iható.

Innen már csak egy pár perces séta a Rózsika-sétány végén a tisztás, ahol egy májusfa oszlop áll és néhány pihenő padja piknikezésre hívogat.

A Solymári-vár, Szarkavár, Öregtorony, kilátó

Mi innen tovább indultunk, a tisztás és a patak meder mentén, hogy a Solymári-várat is meglátogassuk. Ez a szakasz sem tartogat nagy emelkedőt, csak a lovaspark mellett, a vár feljáróját kell megmásznunk, hogy a Mátyás-dombra felérve a várkapuhoz jussunk. A vár tavasztól őszig, elvileg áprilistól-októberig látogatható pár száz forintos belépődíj ellenében. Most a kivételes jó idő és a november eleji ünnepre való tekintettel, nyitva találtuk és sikerült bejutni a várba és a torony kilátóból körbe nézhettünk a környéken.

A Solymári várat Szarkavár néven is emlegetik, nem volt túlságosan nagy, de szép helye épül, így az Öregtorony helyén felépített kilátóból szép a kilátás.

Mi az Alsó-patak-hegy irányában indultunk, amit a kék mária jelzés is támogat, egy kis emelkedő leküzdése vár ránk, de cserébe a vártól magasabb pontra juthatunk fel, ahonnan szintén szép a kilátás. A tetőre mezőgazdasági művelés mellett vezető úton jutunk fel. Mihelyt elérjük az erdősávot, jobb olyanon megjelenik az erdő, a Zöld sáv turista jelzés jelzésünk bevezet minket jobbra az erdőbe, ahol a lassan lefelé vezet az utunk. A kellemes lefelé vezető sétaút végén, leérünk a Zöld sáv turista jelzés jelzéshez, ami aztán visszavezet minket a Paprikás-patak és a korábban látott pihenő tisztáshoz.

Itt most pihentünk egy kicsit, majd a reggel bejárt úton visszafelé mentünk az autóhoz.

Országos Kéktúra Hűvösvölgy – Piliscsaba 2016-06-11

Piliscsaba – Hűvösvölgy OKT 13.szakasz Budai-hegység

Az OKT szakasz hossza: 20,9 km

Az OKT szakasz szintkülönbségi adatai: +529/-541

A 13. OKT szakasz előirányzott időtartama: 6:07 óra

Hűvösvölgy (Gyermekvasút) OKT induló állomás

A szakasz egyik vége a Piliscsabai vasútállomás, úgy döntöttem, hogy a Solymár vasútállomásig mentem ki autóval, mert innen indulva könnyen el lehet a 64-es BKV busszal érni a Hűvösvölgyi kiinduló állomást. Kinéztem a megfelelő járatot, és azzal felmentem a Hűvösvölgyi Gyermekvasútig. Itt megszereztem a bélyegzőt és elindultam az Országos Kéktúra kék sáv jelzésén.

Hűvösvölgy állomásról a sínek alatt átvezető alagúton indultam a kék jelzést követve. Ez a környéken több helyen kiépített járdán, de legalább köves döngölt úton tudunk haladni. Hamar kiérünk a városba és a házak között között kis utcákban sétálunk Máriaremete felé. Elmegyünk a Szeleczky-kápolna mellett, majd érintjük a Máriaremetei kegytemplomot.

Innentől lassan kezdjük elhagyni a lakott települést és kis utcák végén elérjük az Ördög-árok, Remete -szurdokba vezető utat. A Remete-szurdok egy nagyjából 280m tengerszint feletti magasságában folyik időszakosan a Ördög-árok patak. A szurdok nagyjából 1km hosszú a patakmeder mentén. Két oldalt 80-130m magas meredek hegyoldal szorítja közre, nedves, párás és kellemesen hűvös a klímája. A hegyoldalban több karsztvíz formálta barlang található, több fokozottan védett.

Ezután lassan emelkedő út következik, ahogy Nagykovácsi felé indul el az utunk. Közel 400m-es magasságig emelkedünk, útközben találunk egy pár szép kilátást is adó helyet. De hamarosan elérjük Nagykovácsi házait, de az utunk csak a település szélén vezet el. Addig kell a település szélén haladnunk, míg meg nem találjuk a Muflon itató kerthelyiségét, ahol frissíthetjük magunk, és megszerezhetjük a kéktúra pecsétet.

Innen továbbra is lassan emelkedő utunk lesz a Nagy-szénási turistaház romjaihoz, emlékfalához. Innen egy rövid emelkedőt követően felérünk a Nagy-szénásra, ahonnan szép kilátási van. Itt a jelzések gyakran csak kövekre festve lesznek, de elég jól követhető az út.

Innen lassan megkezdjük az ereszkedést Bükkös-árokban már Piliscsaba felé. Csendes, hangulatos, könnyen járható az út., egy kiépített kút, az Erzsébet-kút jelent egy jó tájékozódási pontot. Engem ezen a szakaszon elkapott az eső, így szinte berohantam a lassan lejtő úton Piliscsabáig, a vasútig. Itt mielőtt elérjük az állomást, találhatjuk meg a pecsétet az utca végében.

 

 

 

 

OKT Országos Kék-túra teljesítéseink

OKT Országos Kék-túra

Az Országos Kék-túra jelvényszerző túra
végigjárásának a története. Kezdeti szakaszban van még a teljesítés, 2-3 éven belül szeretnénk teljesíteni a kiírást. A következő táblázatban a már teljesített OKT szakaszok leírásának a történetére mutató linkek, és a távolság, valamint szintidő adatok szerepelnek. Az idő adatok, az eredeti kiírásban szereplő adatok, de eddig komoly eltérés nem volt a leíráshoz képest.

Szakasz Teljesítés Távolság [km] Szint emelkedés [m] Időtartam
Országos Kéktúra : Tapolca – Badacsonytördemic vá. 2007-12-08 16,7 477 4:57′
Országos Kéktúra : Hűvösvölgy – Bécsi út (Rozália téglagyár) 2008-04-20 14,2 496 3:45′
Országos Kéktúra : Bécsi út (Rozália téglagyár) – Dobogókő 2008-05-11 22,2 1058 7:17′
Országos Kéktúra : Hollóháza – Bányi-nyereg 2008-05-26,27,28 42,9 1345 13:08′
Országos Kéktúra : Sirok – Szarvaskő 2008-05-31 19,9 582 4:20′
Országos Kéktúra : Dobogókő – Visegrádi komp 2008-06-15 24,2 611 5:08′
Országos Kéktúra : Nagyvázsony – Városlőd 2009-03-20 24,2 603 7:18′
Országos Kéktúra : Városlőd – Zirc [1] – [OKT 8/2. résztáv] 2009-03-22-23 41,0 1128 12:03′
Országos Kéktúra : Dorog – Piliscsaba – [OKT 12. szakasz] 2014-11-22 18,6 504 5:03′
Országos Kéktúra : Piliscsaba – Hűvösvölgy [OKT 13. szakasz] 2016-06-11 20,9 529 6:07′
Országos Kéktúra : Nagymaros – Nógrád [OKT 17. szakasz] 2015-05-16, 2016-03-26 38,7 1571 12:15′
Országos Kéktúra : Nógrád – Becske [OKT 18. szakasz] [OKT 18/1. résztáv] 2016-04-30 14,0 386 4:07′
Országos Kéktúra : Nógrád – Becske [OKT 18. szakasz] [OKT 18/2. résztáv] 2016-07-09 13,7 709 4:30′
Országos Kéktúra : Nógrád – Becske [OKT 18. szakasz] [OKT 18/3. résztáv] 2016-09-18 19,1 398 5:25′
Országos Kéktúra : Nógrád – Becske [OKT 18. szakasz] [OKT 18/4. résztáv] 2017-03-26 13,4 313 3:55′
Országos Kéktúra :  Becske – Cserhátsurány [OKT 19. szakasz] [OKT 19/1. résztáv] 2018-11-17 16,5 511 6:15′
Összesen 20nap 360,2 10321 104:32′

Budaörs – Széchenyi-hegy túra 2005-01-08

Budaörs túra

A túra útvonala:
Budaörs Piros kereszt turista jelzés – Szállás-hegy Piros kereszt turista jelzés – Farkas-hegy Piros kereszt turista jelzés – Repülés-emlékmű Piros kereszt turista jelzés – Piktortégla-üregek Piros sáv turista jelzés – Piktortégla- üregek Sárga C :: körút turista jelzés – Kakukk-hegy Piros négyszög turista jelzés – Kolacskovszky-turistaház Piros négyszög turista jelzés Piros C :: körút turista jelzés – Gazdagrét Piros négyszög turista jelzés Piros kereszt turista jelzés – Kilátó-szikla Zöld háromszög turista jelzés – Ördög-szék Zöld háromszög turista jelzés – Csillebérc Zöld háromszög turista jelzés – Apáca-rét Zöld háromszög turista jelzés – Széchenyi-hegy Zöld sáv turista jelzés

Kilátás a városra

Budaörsre utaztunk ki a BKV járattal. A Kő-hegy utáni megállóban szálltunk le. Itt megkerestük a Piros kereszt turista jelzés jelzést és azon indultunk el a házak között jobbra. Néhol a jelzés hiányzott, de térkép alapján jól lehet követni az útvonalat. Hamarosan egy felfelé vivő ösvényen jártunk, ami szőlő ültetvények mellett halad. Az utunk hamarosan elhagyta a lakott részt, és egy erdősávon keresztül folytatjuk az utat felfelé. Egyáltalán nem nehéz az út. Igaz nem volt találtuk túlságosan kijárt ösvényen, de úgy nézett ki, hogy használják, és rendben tartják.

 

Szállás-hegy

Az erdősáv után széles teherautók által is járt útra jutunk. Itt pillanthatjuk meg a Szállás-hegyet. Felmászva szép kilátás nyílik a környékre, és a közelben lévő bányára is. Kicsit elidőztünk itt, mert kellemes volt az idő. Tovább az utunk az erdősáv mellett haladt, míg az előttünk lévő hegy tetején meg nem pillantottuk a Repülés-emlékművet. Mikor itt jártunk az út rendesen ki volt járva, és emlékeim szerinte egy rövid, de alapos kaptatót tartalmazott.

 

Repülés-emlékmű távolról

Az emlékmű egy a hegytetőre állított 5-6 méter hosszú szárnydarabból áll. Oly módon, mintha a közeli sziklába ékelődött volna. A közelben találtunk egy épület maradványait is, arról nem tudom, hogy mi lehet.  Pár száz méter után a
Piros kereszt turista jelzés turistajelzésből Piros sáv turista jelzés jelzés lesz, majd a jelzés találkozik a Sárga C :: körút turista jelzés
jelzéssel. Mi ezen folytattunk az utunk.
Az emlékhely után hamar újra erdővel borított részre jutottunk, így utunk a Piktortégla-üregekig már ott haladt. Mint a helyszínen láttuk, valószínűleg amely onnan kapta a nevét, hogy annak a bizonyos téglának az agyasos alapanyagát innen termelték ki. Le lehet menni az üregekbe, de sok mindent nem fogunk ott találni :).

Letörött faág

A Sárga C :: körút turista jelzés turistajelzésen jártunk ekkor. Az erdő ezen szakasza kellemes, könnyen járható. A Kakukk-hegy felé tartó út nem volt igazán meredek. A Kakukk-hegynél találkoztunk a Piros négyszög turista jelzés jelzéssel, és azon folytattuk az utunk. A Kolacskovszky turistaháznál beiktattunk egy kis pihenőt és nézelődést, a várost lehetne innen látni, ha nem állna szmogban. A turistaházat elhagyva a Piros négyszög turista jelzés
jelzéshez csatlakozott a Piros C :: körút turista jelzés jelzés is, a közös szakaszon indultunk tovább.

 

Gazdagréti ház

Utunk kis erdei séta után visszaérkezett a városba. És a házak között, pár utcán kanyarogva kellett a jelzésünk követni. Ekkor a Piros négyszög turista jelzés és a Piros kereszt turista jelzés turista jelzést használtuk.
Kis séta után az egyik utca végében feljutottunk a Kilátó-szikla magasságába. Úgy döntöttünk, hogy a Zöld háromszög turista jelzés jelzést követve megnézzük az Ördög-sziklát is.
Ez a két magas pont nincs messze a településtől, és remek kilátás tárul a szemünk elé. Persze a teljes örömhöz hozzátartozna az is, hogy a képgalériában látott szeméttelep felszámolásra kerüljön.Jelzőoszlop a Kilátó-sziklánál

Az utunk további részén a Zöld háromszög turista jelzés jelzésen mentünk.
Csillebércre vezetett be az út először, ott kicsit elbujtatták a jelzéseket, de hamar megtaláltuk a hegyoldalon levezető ösvényt. Itt egy kicsit nehéz lehet a terep, ha eső után jut ide valaki, de persze nem teljesíthetetlen. A Farkas-völgybe vezet le a jelzés, utána már csak a szomszédos hegyre kell felmászni. Innen már jól látni a Televízióadó tornyot.
Van egy kis kegyhely útközben, de sima út vezet fel a dombra.A szmog határán

Innen az út könnyű, és egyre több emberrel találkoztunk, szinte lehetetlen eltévedni, akár térkép nélkül is megtalálhatjuk a Széchenyi-hegyi fogaskerekű végállomást. Talán itt még a Zöld sáv turista jelzés jelzésre kellett áttérni, de olyan rövid a táv, hogy nem is kell figyelni a térképet. Rövid kis túra volt, de jó idő volt, és kellemes a hangulat.
Épp elértük, az induló vonatot, így beszálltunk, és indultunk le a hegyről. Ha a járatot nem is nézzük meg, akkor is csak pár percet kell várni, mert jó a közlekedés.

Szallonnázó hely

Akik egy kicsit többre vágynak, mint sétálni egyet a hegyen, és esetleg egy piknik keretében szalonna sütésre is vállalkoznak, akkor itt megemlítem, hogy találtunk fenn egy kiépített szalonna-sütőt, bár pontosan nem tudom, hogy ez egy szabad hely, vagy pedig a közelben lakók saját kialakítású helye.
A természetben való sütögetésnek teljesen más a hangulata. Persze, van aki a kényelmet, a száraz fát és hogy a házba bemenekülhet többre értékelni. Nekem az ilyen többet jelent, és jobban is esik az étel.