Címke: pmp

Pest megyei piros 7. szakasz 2017. március 4.

Pest megyei piros 7. szakasz

A pmp túra időpontja : 2017. március 4.

A pmp túra adatai: 13,2km, szintemelkedés 80/120m.

A Pest megyei piros túramozgalom, más néven a Pest megye turistája 7. szakasz

A 7 éves fiammal indultunk el a túra ezen szakaszát teljesíteni. Mi a Gyömrő, Péteri iránt választottuk. A választásban szerepet játszott, hogy így tudtuk autóval egyszerűen megközelíteni a végpontot.

Reggel indultuk Péterire és a 8:23-as Maglódról Péterin és Gyömrőn keresztül haladó  buszhoz érkeztünk autóval. A busszal átmentünk a Gyömrői vasútállomásig.

Itt pecsételtünk a Pest megye turistája kiindulási ponton és elindultunk a városon keresztül. Nagyrészt az útvonal megegyezett azzal, ahogy a buszunk is bement az állomásra. A Református-templomnál található körforgalomnál azonban a piros jelzés már balra terelt minket. Kissé emelkedő úton eljutottunk egy bevásárló áruházig, itt kellett jobbra fordulnunk és a uszoda és nyugdíjas otthon között felmenni. Itt hagytuk el a város és egy rétre jutottuk. Hamar kiderült, hogy egy temető beton kerítése közelében haladunk, majd feltehetően a hulladék-lerakóban haladtunk keresztül.

Az út innentől kezdett tisztulni, csökkent a szemét mennyisége és egy akácos szélén kellett haladnunk. Pár km után elértünk egy útelágazáshoz, ami több turista útvonal mellett a vadászházhoz vezető utat is mutatta. Innentől jobbra kellett indulnunk a rendbe szedett dózerolt úton. Kisebb kanyarokat követve az út leért egy aszfaltos útig, amin át kell haladni.

Innentől a jelzések megszűntek, néhány régebbi jelzés időközönként megtalálható volt, tehát nagyrészt a megérzéseinkre, illetve a meghatározóbb erdei utakat követve lehet haladni. Ennek egyik oka, hogy nagyon sok mesterségesen új telepítésű akácoson vezet át az út.

Az aszfaltozott úton átjutva, a fő erdei út kanyarodásait követve kell haladnunk, először kb. 80m után balra kanyarodik az út, a kijárt utat követve pár száz méter után jobbra, majd szinte rögtön balra térünk be a viszonylag fiatalos akác ültetvény közé. Azt lehet mondani, szépen gondozott, egyenes út vezet át az erdő széléig.

Az erdő szélétől láthatunk egy földterületet, illetve a szélén futó sárga jelzőoszlopokat, ami a gázvezeték telepítési irányát mutatja. Jobbra indulunk az utat követve, ami már bevezet Péterire.

A fő útig vezet le a piros jelzés, balra indulva jutunk a település központjába. Minket az autó itt várt a buszmegálló közelében.

(Célszerű itt valamilyen boltban beszerezni pecsétet, mi ugyanis a vasútállomást teljesen bezárva találtuk, így ott nem tudtunk pecsételtetni.)

Tovább haladva Monor felé a Péteri végét jelző táblánál letérhetünk az úttal párhozamos ösvényre, ami a Vízmű egy kútja, majd a horgásztó kerítése mellett halad el. Jobbra követjük a kerítést, míg el nem érjük a zsilipet. Innentől az É, ÉNY-i irányt becélozva követjük az utat, ami a vasútállomásra és így a 4-es főútra kivezető útra visz.

 

Pest megyei piros 2. szakasz 2015. március 28.

Pest megyei piros 2. szakasz

A pmp túra időpontja : 2015. március 28.

A Pest megyei piros túramozgalom, más néven a Pest megye turistája 2. szakasza

A Pest megyei Piros túra második szakaszának egy 10km-es részét nem jártam be a Kosdról Rádon keresztül Vácdukáig tartó Pest megyei piros szakaszt.

Vácdukától már végig jártam Isaszegig a Pest megyei pirost, így most ide mentem autóval. Pontosabban Csörögön álltam meg az autóval, majd a Gödöllői úthoz sétáltam ki és busszal mentem Vácra. Sajnos épp vágányzár volt, így nem vonatoztam. Kicsit várni kellett a busz végállomáson, majd a Kosdra tartó busszal utaztam ki a korábbi túra induló (vagy épp vég) pontjához.

Kosdon újra a piros turista jelzéstől párszáz méterre lévő kis boltba mentem pecsétet szerezni, majd elindultam fel a település felé emelkedő úton. Az útvonal könnyűnek mondható, nekem csak a kicsit erősebb szél okozott kis kellemetlenséget. Szinte végig dózerolt úton haladtam. Érdemes a térképet a kezünk ügyében tartani, mert réginek, elhanyagoltnak és hiányosnak találtam a jelzést. Persze a térkép alapján könnyen lehet az utat követni. Még az elején láthattam pár őzikét.

Az én első letérésem a dombtetőre felérve történt, egy új telepítésű bodzásnál szemben elindultam a kerítés mentén, amivel felértem a gerincre, és itt ráadásul még egy piros sáv jelzést is találtam. Szerencsére sikerült az eltelt idő, a térkép és Kosd ismerős elhelyezkedése alapján rájönnöm, hogy letértem a helyes ösvényről. A kitérő alatt pár fácánt zavartam fel a mély fűből.

Visszatérve a pirosra a keskeny erdősávból kilépve, már jól ráláthatunk Rádra. A bevezető utat mindkét oldalon nádas övezi, majd egy távvezeték alatt folytatódik az utunk. Gyönyörű Rottweiler kutyák őrzik az egyik szélső telepet.

Nehéz lenne eltéveszteni az utat, ami egyszerűen végig vezet Rád főutcáján, majd az M2 felől bevezető úton folytatódik. Itt sajnos nincs az út mellett gyalogos ösvény, így a forgalommal szemben az útpadkán haladtam. A Gombás-patak előtti kanyart követően hamar betér az utunk balra, az út átvezet a patak feletti hídon, majd megindul a széles nádassal takart meder mentén. Itt a terep adottságai miatt újra ritkás a jelzés, kövessük csak a nádast, ahogy eddig.

A piros sáv jelzést követve kicsit balra tér az utunk egy erdősávba, ahol egy vadnyulat is sikerült meglátni. Nagyon szép magára hagyott erdőszakasz, sok-sok ibolyával, épp virágzás volt, kellemes illat töltötte be a tereket.

Az utunk kivezet egy tisztásra, de mi jobbra az ott látható kereszt irányába, az arra vezető úton indulunk meg. Gyakorlatilag egy kisebb nyeregbe mászunk fel, majd hamar elkezdünk újra ereszkedni. Itt a Mici-oldal környékén több építkezés, kerítés építés folyik, itt úgy éreztem, hogy elveszítettem a jelzést, így egyszerűen csak követtem tovább a dózer utat, ami már Vácduka szélső utcáján haladt. Itt aztán egyszer csak újra megjelent a piros sáv, amit azt jelentette, hogy jó úton haladtam. A jelzést megjelenésétől már viszonylag rendben megtalálhatóak a jelzések.

A múltkori látogatásomon okulva már nem is próbáltam a Nemzeti Dohányboltban pecsétet szerezni, elsétáltam balra főutcán a zöldségesig, ahol nem okozott problémát a hölgynek.

Innentől már ismert úton jártam. A piros felmegy a falu széléig, ott bevág az erdőbe. Felsétálunk a domb gerincére, a túloldalt a motorosok által felszántott ösvényt követve érünk le az illegális és veszélyes hulladék halmokhoz, végül a szemetet kerülgetve leérünk az úthoz, ahol Csörögre betérve parkoltam.

Pest megyei piros 1. szakasz 2015. március 7.

Pest megyei piros 1. szakasz

A pmp túra időpontja : 2015. március 7.

A Pest megyei piros túramozgalom, más néven a Pest megye turistája 1. szakasza

A Pest megyei Piros túra első szakasza és a második szakasz egy 10km-es részét nem jártam még be, így most az első 18km-es túra szakaszt jártam be.

A túra induló állomásának a Kosdot jelöltem ki, ide mentem autóval. A település végén található a piros jelzés, ott álltam meg, és kicsit visszább egy kis boltba szereztem meg a pecsétet a füzetbe. Ezt követően indultam el a kivezető úton.

Az utolsó házat elhagyva rögtön átkelünk a patakon. Most kevés víz volt benne, az is részben jeges volt.

Az út innentől folyamatosan emelkedik a Naszály oldalában, bár inkább egy szomszédos vonulat gerincére igyekszik fel az utunk. A gerincen haladunk egy kicsit, mígnem beérünk a nyeregbe, ahol az Országos-kéktúra keresztezi az utunk. Innen főként ereszkedve jutunk ki a Gyadai-rét keleti végéhez.

A Gyadai-rét egyrészt valószínűleg a Lósi-patak munkájának is köszönhetően alakult ki, nagyon régen ismert és kezelt területről van szó, folyamatosan kaszálták. A híresen jó minőségű szénához először május-júniusban vágták le a területet, majd augusztusban volt az utolsó kaszálás. A Lósi-patak nagy kiterjedésű, széles, kicsit mocsaras jellegű, ennek egy kihasználási módjával találkozunk a rét nyugati végében a Gyadai tanösvény kezdeményezéssel.

A Gyadai-réten végig rendben az út mellett elhelyezett oszlopokon láthatjuk a jelzést, amíg a Naszály tömbjét kerüljük több kilométer hosszan. A tanösvényt elérve jobbra vezet a utunk, mint kiderült egy rönkökből épített átjáró vezet fel az Óriások pihenőhelye felé. Ezután hamar visszatérünk a rétre és elérünk egy újabb kihíváshoz, itt stég, vagy rámpa vezet át a szinte tóvá szélesedett patak felett. A kacskaringós útvonal nagyon érdekes lehet a gyerekek számára.

A rét ezen végén újra visszatérünk az erdőbe, majd a patak mentén vezet le az utunk az erdészházig. Most ez, mint egy kisebb látogatóközpont várja az ide érkezőket. Nem sokat időztem, indultam a felfelé vezető ösvényen a domb oldalában. Itt találjuk nem messze a Rockenbauer Pál emlékére épített kopjafát és egy ismertető táblát is. Innen már Katalinpuszta szélső házaihoz ereszkedünk. Én az út mellett nyitva tartó zöldségesnél szereztem meg a pecsétet a füzetembe.

A 2-es út mellett sétálunk a Verőce felé tartó kereszteződés felé. Majd ezen az úton is indulunk el a végcélunk felé. Majd egy kilométer után bal oldalt indul fel az út ami a dombra vezet fel. az út elejét nagyon megnehezítette a közeli lovarda által szinte felkapált mély nyomokkal tarkított út, de szerencsére a piros sáv jelzés másik útvonalat követ. Ezen a részen látszik, hogy jóval kevesebb turista sétál, a jelzéseket követve vezet az út, szinte csak fától-fáig az avarban. Azért az utat segíti, hogy új, szépen látható jelzések vannak a szakaszon, jól követhető.

Elérünk egy szélső utcát, de aztán gyorsan visszatérünk az erdőbe, ahol egy újabb nehéz szakasz várt ránk. Az út a felismerhetetlenségig felszántva motorosok és terepjárók által, a nyomok vízzel elöntve pár száz méteren át, így mélyen az erődben kell elkerülni a szakaszt. Lassan rendeződik a sártenger, és felérünk a Fenyves-hegy csúcsához, ahol kialakított pihenő és szép kilátás vár minket.

Az innen lefelé vezető út egy gerincúton a nyaralók között vezet le Verőcére. Az általában rendben tartott kis telkek közelében a sok eldobott szemét lehangoló volt. Az utunk egy a vasút felett átvezető hídon át a település egyik utcájában torkollik. A piros sáv jelzés kicsit kanyarogva, majd a vasút alatt áthaladva vezet a Verőcei vasútállomásra, ami a Pest Megye Turistája mozgalom egyik végállomása.

 

Pest megyei piros 4. szakasz 2015. január 11.

Pest megyei piros 4. szakasz

A pmp túra időpontja : 2015. január 11

A Pest megyei piros túramozgalom, más néven a Pest megye turistája 4. szakasza

A múlt év végén a 3. szakaszt szerettem volna folytatni, de aztán Erdőkertesnél mégis megszakítottam a túrát, így most ezen a ponton folytattam a Pest megyei pirosat. Gödöllőről Veresegyházára lehet kimenni, ahonnan kb. 10 perccel később indul tovább Erdőkertesre busz. Nekem olyanra volt szükségem, amelyik Vácegres felé tovább halad, ez visz ki ugyanis Erdőkertes Háromház részére.

A buszmegállóból visszafelé indulunk, a főút kanyarjában egyenesen haladunk tovább, de az első utcába balra indulunk, hamar kiérünk a település széléig és jobbra indulunk az erdősáv felé. Egy bemelegítő emelkedőn kaptatunk fel a nap első gerincére, majd kicsit áthaladva rajta, balra indulunk az erdei úton. Ezen a szakaszon elég sűrűn találhatók turista jelzések, nehéz lenne eltévedni.

Pár száz méter után jobbra térünk egy kanyargós ösvényre, majd lassan megindul az utunk fel a Margitát is rejtő gerinc felé. Először a sárga sáv turista jelzéshez, egy gerincúthoz érünk fel, amin jobbra fordulva vezet az emelkedő tovább a Margita csúcsa felé.

Gödöllő-dombság csúcsai: Bódis-hegy

Én itt tettem egy kitérőt, a Gödöllő-dombság csúcsai jelvényszerző túra utolsó csúcsát meglátogatandó. Megindultam a jobbra lefelé haladó sárga sáv jelzésen, majd – szint Szada szélső házaitól – indul vissza fel a sárga jelzés a Bódis-hegy irányába. Az első kis emelkedő egy erdei útra visz, amin balra indulunk a jelzést követve. A gerincúton olyan 500m-t kell csak haladnunk, amíg elérjük a helyi csúcsnak számító Bódis-hegy csúcsát. Egy fán találhatjuk meg a fehér háromszög (csúcs) jelzést és az igazoló kódot.

Pest megyei piros folytatása a Margitától

A csúcs meglátogatása után vissza indulunk ugyanezen az úton, majd a sárga sáv jelzést elhagyva a Margita csúcsa alatt a piros sávon indulunk tovább. kb. 200m innen már csak a Margita tetején található torony. Lefelé találkoztam egy turista csoporttal, épp a tavaly decemberi jegesedés utáni bedőlt fáktól szabadították meg az ösvényt. Ezen kívül az út során többször tájfutókkal is találkoztam.

A közelítőleg gerincúton ereszkedünk le a piros háromszög jelzésig, itt fordulunk balra az úton, ami először szintben indul, majd oldalazva indul le a domboldalon, hogy aztán pár száz métert követően a jobbra a völgybe vezető úton haladjon tovább. Ez a rész egyébként most nagyon hasonlított egy magas-hegyi szakaszra. Az út egy jól beazonosítható pontja a távvezetékek, amik alatt áthaladunk, kicsit jobbra egy bozótoson áthaladva vezet az utunk egy kerítésig, amely mentén indulunk tovább balra. Itt épp motorosokkal találkoztam, előtte egy túrabotos túrázóval is.

Lassan beérünk az Aranyos-patak völgyébe, ennek megfelelően homokosabbá vált az út, több helyen nagy tócsákat kellett kerülgetni, ahol épp nem kapáltak fel az utat a motorosok. A nem különösebben látványos szakasz elér egy az utunkat merőlegesen átszelő úthoz, itt már tudjuk, hogy a piros kereszt jelzés következik hamarosan jobbról. A Közepkori templomromot elhagyva, rátérünk most már egyértelműen a Babatvölgybe vezető útra. Itt épp A Lázár testvérek egyik jött szembe egy lóval és egy hölggyel, egyetlenként akik nem ereszkedtek le egy köszönés erejéig sem.

Az istállókastélyig letaposott, vagy részben aszfaltozott út vezet, onnan az M3 alatt aszfalt út vezet. az aluljárón áthaladva rögtön balra felfelé vezet út a turista pihenőig, ahol Pap Miska-kút is található. Sajnos a motorosok által kedvelt célpont lehet, alaposan felforgatva találtam a helyet, csakúgy, mint a Gudra-hegy felé vezető meredek ösvényt. Ha a Téli Margita 20km-es túrája erre fog vezetni, akkor csúszós résznek ígérkezik.

A Gudra-hegy csúcskövét láthatjuk az utunkról, kicsit még együtt haladunk a zöld kör turista jelzéssel, de aztán az erdősáv melletti úthoz érve mi a piros sávon haladunk tovább balra. Az út szinte nyílegyenesen vezet le a hegyről, ennek megfelelően egy egyenletes, meredek szakaszt találhatunk, ami levezet a piros kereszt és a Mária-út jelzésig. Ezek mentén jobbra fordulva kerüljük el az Incső városrészt, a Máriabesnyő lakóparkot. Az utunk a temető mellett a Máriabesnyői templom mellett vezet ki a 3-as számú főúthoz.

Az utunk egy gyalogátkelőn vezet a Máriabesnyői állomásra. Itt vasárnap sajnos nem találunk senkit. Ezt követően Gödöllő utcáin kanyargunk a piros jelzést követve, majd a Fáconoson keresztül ez Egyetem felé indulunk, és a vasúton a gyalogos hídon átkelve érkezünk meg. Itt szerezzük be Máriabesnyő és a Gödöllői szakasz végét jelző pecséteket.

 

 

 

Pest megyei piros

Pest megyei piros, vagy más néven a Pest megye turistája túramozgalom

Az oldalon található információk a Pest Megyei Természetbarát Szövetség elnöksége által kiadott: “Pest megye turistája Jelvényszerző túramozgalom igazoló füzet módosított kiadás” c. kiadványból származnak.

A túramozgalom szervezője:

Pest Megyei Természetbarát Szövetség (PTSZ) Budapest, Városház u. 7., fsz.7

Ügyelet: minden csütörtök 15.00 – 18.00 között

A mozgalom célja:

Pest megye Dunától keletre lévő részének bemutatása.

A bejárás módja:

Nincs meghatározva! Történhet gyalogosan, kerékpárral, esetleg lóháton vagy motorkerékpárral.

Teljesítés:

A teljesítés ideje nincs korlátozva. Minden igazolópontot érinteni kell. A túraútvonal szakaszokra bontott. Az útvonal bejárása tetszőleges a szakaszok sorrendjének betartása nem kötelező. A megszakításoknál mindkét túraidőpontnak és bélyegzőnek szerepelnie kell. A túra szakaszok kezdő és végpontján vasútállomás vagy autóbusz megálló van. Ahol választási lehetőséget biztosítottunk – 2., 3., 6., 8., és 11. szakasz – ott a választásnak megfelelő bélyegzéseket fogadjuk el.
Igazolásként vasútállomás bélyegző, lepecsételt postabélyeg, vendéglátóipari – múzeumi vagy egyéb település nevet tartalmazó bélyegzőt elfogadunk.
Az esetleges bélyegzési nehézségek esetén fényképet is elfogadunk, amelyen a település neve és a túrázó felismerhető. Esetleg a túra napján saját címre feladott postai levelezőlap is lehet igazolás. Az igazoló ablakban a felkeresés dátuma szerepeljen.

Díjazás:
Pest-megye turistája jelvény

A Pest megyei piros jelvénye

A túrát teljesítők jelvényt kapnak, amit a PTSZ elnöksége ad ki. A díjazásra az jogosult, aki a túra igazoló füzetét a PTSZ-től beszerzi és az igazolásokat begyűjti. Azok is megkaphatják a jelvényt, akik nem vásárolták meg az igazolófüzetet, de fénymásolatokon igazolják a teljesítést és befizetik a jelvény mindenkori aktuális árát és szükség esetén a postaköltséget.
A teljesítés igazolására a füzeteket a PTSZ-hez kell eljuttatni. Személyes bemutatás esetén az elbírálás azonnal. Postán érkező füzeteket 2 héten belül a jelvénnyel együtt visszaküldjük, a postaköltséget a teljesítő viseli.

Egyéb:

Pest megyei turista főútvonal létesítése a PTSZ úttörő munkája, hiszen a túraútvonal által érintett területen nem voltak turista utak.
Kérjük a túrázókat, hogy túráik során szerzett tapasztalataikat, honismereti élményeiket – ha szükségesnek látják – osszák meg a szervezőkkel, hogy a következő frissítésnél figyelembe vehessék.

A túrázóknak erőt, egészséget és jó utat kívánnak a szervezők.

Ne feledd: ismereteinket nem veheti el tőlünk senki!

A túramozgalom útvonala és szakaszai

Figyelem: A feltüntetett települések mindegyike bélyegzőhely!

Sorszám Szakasz útvonala táv[km]
1 Verőce – Katalinpuszta – Kosd 18 km
2 Kosd – Rád – Vácduka
Vácduka – Csörög vasúti átjáró (vagy Vácrátót)
18 km
3 Csörög vasúti átjáró (vagy Vácrátót) – Őrbottyán
Őrbottyán – Vácegres (Erdőkertes)
25 km
4 Vácegres (Erdőkertes) – Máriabesnyő – Gödöllő (MÁV vagy HÉV áll.) 20 km
5 Gödöllő (MÁV vagy HÉV áll.) – Isaszeg 20 km
6 Isaszeg – (Pécel) – Gyömrő (16) 28 km
7 Gyömrő – Hosszúberek – Péteri vá. 16 km
8 Hosszúberek – Péteri vá. – Csévharaszt (vagy Vasad) 20 km
9 Csévharaszt (vagy Vasad) – Ócsa 22 km
10 Ócsa – Délegyháza 28 km
11 Délegyháza – Majosháza komp – Szigetcsép (nem járható !) 19 km
11/A Délegyháza – Dunavarsány – Szigethalom – Szigetcsép (P+ !) 21 km
12 Szigetcsép – Szigetújfalu – Ráckeve 25 km
13 Ráckeve – Dömsöd 16 km
14 Dömsöd – Apajpuszta 20 km

Az Igazolófüzet beszerezhető 580.- Ft-ért (MTSZ-tagoknak 500.- Ft-ért)

Szövetségünk irodájában (Budapest, Városház u. 7., fsz.7) , valamint az MTSZ-ben (Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 31. II.em. 3.),  a BTSSZ-ben (Budapest, Curia u.3.).  Ez az összeg tartalmazza – sikeres teljesítés esetén – a jelvény árát is.