2015-ben az év fája a kocsányos tölgy

Idén huszadik alkalommal került kihirdetésre az év fája. Az online szavazáson 1694 szavazattal a kocsányos tölgyet (Quercus robur) választották a szavazók a 2015-ös év fájának.

Európa 24 tölgyfaja közül a kocsányos tölgy a legelterjedtebb. Skandináviától a Balkánig, a Brit-szigetektől egészen az Urál hegységig mindenhol megtalálható. Jellemzően síkvidéki faj, magashegységi környezetben nem fordul elő.

Hazánkban jelentős állománya van, fontos társulás alkotó fa. Nagytermetű faj, boltozatos, szétterülő lombkoronával, mélyen barázdált kérgével, jellegzetes, hosszú kocsányon ülő makktermésével könnyen felismerhető. Levelei kopaszok, karéjosak, szinte ülők, nyelük alig van. Magányos példányai igen szép kort élhetnek meg, és terjedelmes méretűre nőhetnek. Borsod-Abaúj-Zemplén megye legnagyobb, legöregebb kocsányos tölgyei az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén vannak.

A Ragály melletti  Aranyos-tető oldalában áll az Öreg tölgy, közel 400 éves. Érdekessége, hogy 1922-ben a területen tarvágást végeztek, és csak azért maradhatott meg, mert a favágóknak nem volt elég nagy fűrészük a kivágásához.  Törzskörmérete jelenleg meghaladja a  640cm-t.

A Csereháton, Ziliz település mellett áll egy matuzsálemi korú, közel 1000 évesre becsült fa, mely tíz évvel ezelőtt egy villámcsapás miatt ágainak jó részét elvesztette, de még mindig zöldbe borul, ha eljön a tavasz. Úgy tartják, hogy  II. Rákóczi Ferenc  ehhez a fához kötötte lovát, amikor ezen a tájon járt.

Végül, de nem utolsó sorban Kelemér településtől nem messze, a keleméri Mohos-tavak partján álldogál a közel 300 éves, 2 méteres törzsátmérőjű Kisasszonyfa, melynek nevéhez két történet is fűződik. A rövidebb szerint a közeli mohos vár úrnője, Piroska kisasszony után kapta nevét. A másik történetet Dr. Faggyas István keleméri születésű néprajztudós népmesegyűjteményében olvasható. A monda szerint a fa szétterülő, vízszintes ágain üldögéltek hajdanán a mocsári tündérek, vagy ahogy a helyiek hívták őket, a lápi kisasszonyok. Idejüket szövéssel, fonással töltötték, és a fa alá tévedőkkel incselkedtek. Ha ennél többre kíváncsi látogasson el a településre, ahol vezetett túra során ismerheti meg a teljes történetet.

Ha többet szeretne tudni az év fája rendezvényről, vagy a kocsányos tölgyről, látogasson el az  azevfaja.hu oldalra.

A bejegyzés alapja: http://www.anp.hu/hu/articles/site/show/568/2015_ben_az_ev_faja_a_kocsanyos_tolgy oldal, a kép az http://www.azevfaja.hu oldalról származik, Korda Márton készítette

Kapcsolódó, hasonló bejegyzések