OKT Balaton-felvidék, Keszthely – Tapolca – OKT 4. tűra

Az OKT szakasz hossza: 29.4 km

Az OKT részszakasz szintkülönbségi adatai: +560/-540

A 4. OKT szakasz előirányzott időtartama: 8:20 óra

A Vállus – Tapolca közötti OKT 4. szakasz túrájának leírása

Ezt a szakaszt két napra osztottuk, így teljesítettük. Tapolcára utaztunk szombaton és az innen reggel induló busszal mentünk ki Vállusra.A buszmegállóból Keszthely felé kell haladni, itt egy Templom mellett van egy korábbi ABC, aminek a bokrokkal kicsit benőtt oldalán találhatjuk meg a kéktúra pecsétet.

Az utunk lassú emelkedéssel erdei úton haladt fel egy hegyre, amin néha pihentető szint utakon is haladtunk. Lesencefalu közelében érünk ki szőlők és vikendházak közé., majd elérjük az utat, amin a busszal is mentünk. Itt volt egyébként a határ, mikor átmentünk Zalába.

Egy kicsit nagyobb emelkedéssel mentünk fel az út másik oldalán, nyaralók és szőlők között, több helyről már szép kilátással a Balatonra és a tanuhegyekre. Ennek az emelkedőnek a végén értünk fel az Alsó-Szőlőhegyi Kilátóhelyre, ahol pihentünk és a szép kilátásban gyönyörködve megreggeliztünk.

Kis emelkedő következett még, de utána már gerincúton halad az út, majd a végén megindul lefelé Lecenceistvánd felé az út. Itt sok medvehagymát is találhatunk, kellemes fokhagymaszerű illat lengte be az utat. Lefelé a Máté-kúton tudunk vizet venni, vagy akár csak inni. Pár kilométeren át vezet az út a település aszfaltozott útján.Két helyen is találhatunk pecsétet.

Kiérve a vasút mellett haladt az utunk, majd átvezet egy főúton és pár méterre az úttól, árnyékos helyen vezet az út.

Tapolcához közeledve az újonnan kijelölt út bevezet egy körbe kerített legelőre, ahol sok tehén legelt, sok kis bocit is láthattunk. Az út viszonylag hosszan vezet át, szinte Tapolca előtt hagyjuk el a telepet. A bevezető út mellett mentünk be a városba, majd egy idő után már járdán haladunk. A Dobó lakótelepen át vezet az út, egy körforgalomban a vasútállomás felé kell indulni, ahol megtaláljuk a kéktúra pecsétet.

Zalahalápon a szőlőhegyen volt a szállásunk, itt pihentünk egy kicsit, majd visszamentünk Tapolcára vacsorázni és sétálni egyet a Malomtó partján.

A Keszthely – Vállus közötti OKT 4. szakasz túrájának leírása

Másnap Vállusra mentünk autóval, itt vártuk be nagyjából azt a buszt, amivel előző reggel ide érkeztünk. Parkolni a templom mögött egy kijelölt parkoló helyen tudunk. A busszal Keszthelyre utaztunk, hogy onnan menjünk vissza az autóhoz.

Lesétáltunk a Balaton partra, majd a főúton keresztül a kastélyig is felmentünk, pár képet készítettünk. Egyébként erre vezet a kéktúra is. A kastélytól egy kicsit hosszabb séta következett, míg vissza nem értünk a kék sáv jelzésre. Keszthely végén, egy körforgalomban, ahol nagyjából Gyenesdiás kezdődik, indul meg az utunk felfelé. Egy bányához vezetett fel az út, majd kicsit még felfelé vezető út átjut a gerincen és a Nagy-Mező-re jutunk ki. Mi itt reggeliztünk, elég sokan, többek között egy iskolai csoport is volt, így a közeli Festetics-kilátóhoz nem mentünk el.

Egy ideig innen egy erdei tornaúton vezetett az út, érdekes volt olvasni a feladatokat. Lassú, könnyen leküzhető emelkedő az kéktúra innen, némi sétával felérünk a Hatlábú pajtához, ennek a közelében található egy nagy, Ferencz József fája. Sajnos az idő mar kikezdte és a lassan kiszáradó fát találhatunk.

Lassan felérünk a gerincre, elhagy minket a piros sáv jelzés, és az Iván-háton kezdünk lassan gernicúton haladva, de már lefelé is haladva menni, míg végállomásunk közeli szakaszra nem érünk. Lassan egy kicsit oldalazó úton haladunk le a most kiszáradt patak völgy mentén, míg le nem érünk a völgy aljába, ahol a másik oldalra kicsit még felmászva már látjuk Vállus első házát, majd fel is jutunk a település szélső útjára.

Innen már az aszfaltozott úton sétálhatunk be a pecsételés helyére.

 

 

 

Kapcsolódó, hasonló bejegyzések