OKT Zempléni-Hegység, Regéc – Boldogkőváralja, az OKT 26. szakasz teljesítése

Az OKT részszakasz hossza: 17,5 km

Az OKT részszakasz szintkülönbségi adatai: +285/-530

A 26. OKT részszakasz előirányzott időtartama: 4:50 óra

A Regéc – Boldogkőváralja közötti OKT 26. szakasz túrájának leírása

Regécre mentünk autóval, onnan indultunk pecsételést követően. Rögtön csatlakozott hozzánk egy kutya, és majd végig elkísért. Az egyik pihenőhely mellett indult fel az utunk a közeli dombra. Ahogy beérünk az erdőbe, már a vár alatti hegyen járunk. Erdei ösvényen nagyjából 2km és a közel teljes szintemelkedés után, egy nem túl nehéz szakaszon érünk el a várhoz vezető feljáróig. Mi most nem mentünk fel, korábban már többször jártunk a várban.

Ezt követően kicsit már lefelé tartó úton szintén olyan 2km hosszú út vezetett le Mogyoróskára. Itt az egyik utcán vezet be az utunk az elágazáshoz, ahol a Rákóczi szobor mellett meg lehet pihenni, reggelizni.

Kis pihenőt követően indultunk tovább. Hamar elértük a település szélén az erdőbe vezető utat, ami már levezet az Arka-patak völgyébe. A térképen Boldogkőváraljai-patak néven nevezik.

Néhol kicsit felázott és pocsolyás úton jutottunk el a Bónyi-kúthoz és az ott található pihenőhöz. Vettünk vizet magunkhoz a most bővizű forrásból és indultunk tovább a vadalmafás részen a kis dobot megmászva.

Az út innen lassan újra erdőbe vezetett be, és leértünk a patak mellé. Az út nagyon szép, és kellemesen lehet haladni, szinte nincs már szintemelkedés, csak a patakon a többszöri áthaladás, ami kicsit nehezítheti az utat. Nálunk nem volt nagy vízhozam, így könnyen haladhattunk.  Maga a völgy, vagy szurdok is nagyon szép, kellemes, csendes, természetesen ennek a megfelelően pár bedőlt fát kell kerülgetni, vagy épp átmászni rajtuk.

Mikor kiérünk a völgyből, cserjés, bokros részen vezet az út. Bár jól járható, de alaposan benőtték már a növények. Ahogy itt átjutunk, kiérünk Arka diófa ültetvényéhez. Innen már csak egy rövid köves úton leérünk a temető mellé, majd bejutunk a főtérre. Itt egy szökőkút mellett padokon lehet megpihenni. Mi itt fogyasztottuk el az ebédet.

Arka egy zsákfalu, nagyon szépen rendbe tartott takaros település. Innen már az úton jutunk át Boldogkőváraljára. Mikor átérünk már azért viszonylag hosszan járunk az utcákon, míg elérünk a várva vezető kék rom jelzéshez. Ha az elsőt választjuk, akkor a temető mellett vezet fel a vár kiugró sziklája alá az út, jobbra haladva a vár mellett egy fából ácsolt kis toronyba érkezünk meg, aminek az aljában találtuk meg, talán egy kicsit eldugva a kéktúra pecsétet.

Kapcsolódó, hasonló bejegyzések