OKT Bükk, Bélapátfalva – Szarvaskő , az OKT 23. szakasz teljesítése

Az OKT részszakasz hossza: 11 km

Az OKT részszakasz szintkülönbségi adatai: +425/-520

A 23. OKT részszakasz előirányzott időtartama: 3:30 óra

OKT Bükk, Bélapátfalva – Szarvaskő , az OKT 23. részszakasz túrájának leírása

Mi Füzesabonyban kezdtünk, ott vettük fel az unokaöcsénket, majd indultunk autóval tovább Szarvaskőre. A központban a büfé mellett található egy nagy parkoló, itt hagytuk az autót és pár percet kellett csak várnunk, míg megérkezett az Egerből Ózd felé közlekedő buszra. Mivel a túra rövid volt, így csak 9-re időzítettük az érkezést.

A második buszmegállóból olyan 500m-t kell visszafelé indulni, egy parkban a sínek mellett, egy fekete gőzös szomszédságában találjuk meg a kéktúra pecsétet. Pecsételés után elindultunk a településen átvezető úton, olyan 2km után a Ciszterci-apátság mellett jutunk ki a hegyre. Több helyen még találkoztunk többször felolvadt és visszafagyott hóval így az év első, feburári túráján.

A Bél-kő, a kőbánya alá érve kanyarodunk el jobbra, majd lassan behaladunk az erdőbe. Folyamatosan emelkedő úton haladunk, de ez a szakasz nem túlságosan nehéz. Az első forrás után hamar elérjük a Telekessí vendégházat, ahol megtaláljuk a túra következő pecsétételési helyét. Kicsit le kell térni, olyan 150m-t a kék sáv jelzésről, de könnyen megtalálható.

Innen kicsit fárassztóbban, meredekebben és hosszan emelkedik az utunk a patak mellett, ami felett egyre magasabban haladunk. Felérve kicsit kifújhatjuk magunk, és hamar elérhetjük a kék közelében a Gilitka-forrást, majd visszatérve a kék sáv jelzésre és rögtön elérjük a Gilitka-Kápolnát.

Innen már csak kisebb emelkedéssel találkozunk, mondhatni egy nyeregbe megyünk fel és azon halad az utunk. Szarvaskő közelében több helyen gyönyörű a kilátás a környező dombokra, hegyekre. Majd az Akasztó-hegy tetejéről rálátunk a Szarvaskői várra, a településre a lent futó utakra.

Innen viszonylag meredeken halad le az utunk a vár elkerülésével Szarvaskő egyik hátsó utcájára. Aztán ahogy tovább követjük a jelzést, a parkolóba érkezünk meg, ahol a pecsét is található egy kéktúrás táblára rögzítve.

 

Kapcsolódó, hasonló bejegyzések